„Annak idején, amikor még tényleg testvérek voltak, az anyjuk sokszor mondogatta, hogy Kitty és Carrie csak ketten együtt adnának ki egy normális embert. Nem jókedvében mondta, de mégis volt némi igaza, mert ahogy nőttek, úgy vált el egymástól a természetük: mintha húsz-huszonöt éve egy esős délutánon leültek volna egy-egy bögre forró tejszínhabos kakaóval, és megosztoztak volna a tulajdonságokon. Kathleen lett az okos, Carrie a leleményes. Kathleen lett a kifinomult, Carrie a spontán. Kathleen lett az építő, Carrie az álmodó. De mivel együtt éltek, ezek a vonások is puhultak, cserélődtek, egymással játszottak. Kathleen enyhítette Carrie vadhajtásait, és Carrie ötletei felrázták Kathleen békéjét. Nekik nem volt szükségük senkire, mert ott voltak egymásnak, és magukban és egymásban mindent megtaláltak. Carrie nem nagyon tudta, hogyan működnek az ikrek, de azért azt érezte, hogy ők sem lehetnek ennél szorosabban együtt.
Aztán Kathleen egyetemre ment, és nem tette ki a lábát a szülővárosából. Aztán Carrie is ment, és ő viszont kitette. Akkor váltak el egymástól. Andrew Forrester nem ok volt, hanem már csak tünet.”
